Pihenés, szórakozás, aktív kikapcsolódás

Vendéglőnkkel szemközt található a Demjéni Termál Fürdő, ami kellemes kikapcsolódást kínál római kort idéző stílusával és 68°c meleg gyógyvizével. Ez az ország legfrissebben felszínre hozott hévize, 690m. mélységből. Többek között fluoridos, kénes, vas és kovasavas összetétele miatt, jótékony hatásai elismertek. Számos medencével, barlangfürdővel és éjszakai fürdőzéssel várja vendégeit.

Demjén egyik nevezetessége a Római katolikus templom, ami a 18. század elején épült barokk stílusban. A falutól Északabbra több érdekességgel is találkozhatnak az érdeklődők: Itt van például a Pince-völgy, egy sor, a hegy belsejében kialakított borospincével és a remetelakként számon tartott, tufakúpba vájt barlang. De erre találhatjuk a Gyalogosok kútját, a barlanglakásokat és egy szintén bevájt juhhodályt. A riolittufához kapcsolódó látványosságok még a Kaptárkövek is, melyek a Dél-bükkben „gyakori ritkaságok.” Ilyen a Hegyeskő, amit egy Demjénből induló tanösvény mutat be. Ezt az útvonalat hagyományosan évente bejárják túravezető segítségével, a már hetedik alkalommal rendezett Hegyeskő nap keretein belül. Hasonló népszerűségnek örvend a Dalos találkozó és a Vőfélytalálkozó is, melyek szintén évente kerülnek megrendezésre.

Eger történelmi városa csak 10 km-re fekszik, látványosságokkal, nevezetességekkel, állandó és időszakos kiállításokkal, kulturális és gasztronómiai fesztiválokkal várva minden korosztályt. Csodás templomok, barokk épületek és a Szépasszony-völgy mellet itt található az ország leglátogatottabb múzeuma is, az Egri vár. Érdemes még felkeresni a közeli Szarvaskő, Sirok és Kisnána várait is.

A Bükk az Északi Középhegység vonulatának részeként hazánk legnagyobb átlagmagasságú és alapterületű hegysége. Mély szurdokvölgyek, sziklás hegyoldalak jellemzik e tájat. Több száz, köztük több látogatható barlang, bővizű karsztforrások és látványos időszakos források tartogatnak élményeket, amikhez kiterjedt turistaút hálózat segíti hozzá a természetjárókat. A Bükki Nemzeti Park területén fekszik Szilvásvárad, melynek közelsége egész napos kirándulási lehetőséget kínál a Szalajka-völggyel, vízeséssel, ősemberbarlanggal és nagyszabású rendezvényekkel, amit a kicsik örömére az Erdei Kisvasút tesz még színesebbé. Az aktív pihenésre vágyók erdei, tóparti sétákat tehetnek, túrázhatnak, lovagolhatnak, de a kerékpárosok sem találhatnak ettől változatosabb terepet. A környék remek horgászási lehetőséget nyújt, de elérhető a sziklamászás, vagy akár a siklóernyőzés is.